Ady Endre Művelődési Központ - Újpest
Nyitólap arrow Ezer Szín Kulturális És Önfejlesztő Egyesület

2010. szeptember 08. szerda 15:42
Keresés:
Ezer Szín Kulturális És Önfejlesztő Egyesület
Mikulás ünnepség 2007.12.01. PDF Nyomtatás E-mail
 
Mikulás 2007 PDF Nyomtatás E-mail
KÖZÖS MIKULÁS ÜNNEPSÉG

 

Mikulás ünnepséget tartott december elsején, szombaton délelőtt az Ady Endre Művelődési Központ és a bejegyzés alatt álló Ezer Szín Kulturális és Önfejlesztő Egyesület.
A 10 órakor érkező, mintegy félszáz gyerekeket üdítővel és mandarinnal fogadták a bejáratnál, és különleges ajándékkal kedveskedtek nekik. Ez egy olyan Mikulás-műsor volt, amelyet Harsányi Gábor színi stúdiójának növendékei adtak, sok-sok dallal, tánccal és az alkalomhoz illő verssel. Nem maradt el az izgalom sem, mert a krampuszok mindenáron el akarták rontani a mulatságot. Na persze ez nem sikerült nekik. Baj nélkül megérkezett a várva-várt Nagyszakállú hatalmas puttonyával, és közös éneklés után kiosztotta a gyerekeknek a Mikulás csomagokat.
A sérült, akár kerekesszékes gyerekek, illetve szülők sem kellett, hogy otthon maradjanak. A színházterem ugyanis akadálymentes, és a gondos előkészítés arra is kiterjedt, hogy nagyobb távolságot hagyjanak a székek és a széksorok között.
 
Eddigi programjainkról PDF Nyomtatás E-mail
PROGRAMJAINKRÓL

A programokról, azokhoz kapcsolódó információkról általában részletes tájékoztatókat is készítünk

2007. XI.-XII. hó

Mikulás-ünnepség előkészítésében való részvétel

Helyszín:Ady Endre Művelődési Központ

2008.  VI. hó

Adyfamília rendezvényen való részvétel

(előtte bemutató cikk az egyesületről az Újpesti Naplóban)

        Bemutatkozó anyag plakáton, szórólapon

        Lonka baba-készítés gyerekekkel, felnőttekkel

        Papírvirág készítés gyerekekkel, felnőttekkel

Helyszín: Ady Endre Művelődési Központ

2008. VIII. hó

Újpesti Városnapokon részvétel

          Mesekuckó programban gyerekkönyvből felolvasás, bábozás, bábkészítés

Helyszín: IV. ker. Tábor utca

2008. X. hó

Szalay Kriszta: És a nyolcadik napon c. színdarabjának bemutatása elsősorban középiskolás diákoknak és pedagógusoknak

A bemutató után beszélgetés a darab témájáról: Sérült gyermek születik a családban. Mennyire vagyunk toleránsak, milyen segítséget kaphatunk a társadalomtól? Mennyire elutasítóak vagy együttérzőek embertársaink? Hogyan dolgozzuk fel e lelki problémát?

Helyszín: Ady Endre Művelődési Központ

2008. XI. hó

Beszélgetés paralimpikonokkal

- A Újpesti Mozgássérült Klubbal közös rendezvény

Régi és mostani paralimpiák résztvevői, győztesei, helyezettjei, edzői vallanak a nehézségekről és az eredményekről.

Helyszín: Ady Endre Művelődési Központ

 
Az egysületről dióhéjban PDF Nyomtatás E-mail
AZ EZER SZÍN KULTURÁLIS ÉS ÖNFEJLESZTŐ EGYESÜLETRŐL DIÓHÉJBAN
Az egyesület 2007. decemberében jött létre azzal a céllal, hogy a kultúra eszközeivel segítse a hátrányos helyzetű, elsősorban Újpesten élő egyéneket, csoportokat. Közülük is kiemelten támogatja a fogyatékossággal élőket. Az egyesület tagjai olyan Újpesten lakó, itt dolgozó vagy ide kötődő emberek, akik tenni szeretnének valamit a társadalom jobbításáért.
Részlet az Apaszabályból:

„A Magyarországon hatályos törvények kimondják, hogy minden embernek joga van emberhez, méltó teljes életet élni. Ez magában foglalja a munkához, sporthoz, szórakozáshoz, művelődéshez, kultúrához, tanuláshoz való jogot is.

Ezért az Egyesület célja, hogy hátrányos helyzetű csoportoknak is a lehetőséget teremtsen a művelődésre, szórakozásra, képzésre, tanulásra.

Célcsoport: elsősorban újpesti fogyatékkal élő, lelki betegséggel küzdő, idős, nemzetiségi kisebbségbe tartozó, szociálisan hátrányos helyzetű, emberek.

Az Egyesület feladata kulturális rendezvények (színház, kiállítások, koncertek, stb.), képzések- tanfolyamok, klubfoglalkozások, önismereti és önsegítő csoportok szervezése, habilitációs, rehabilitációs tevékenységek végzése. Ezentúl, a hátrányos helyzetű csoportok életkörülményeinek feltárása és lehetőség szerint javítása abból a célból, hogy segítsük az önkormányzat erre irányuló munkáját.

Továbbá: - ingyenes képzések, oktatások, továbbképzések és átképzések biztosítása a munka világából tartósan kirekesztettek részére

- szakmai tanácsokkal, kiadványokkal, képzésekkel segíteni a nők, kisebbséghez tartozók munka világába történő integrációját vagy vállalkozásuk beindítását

- pályázatfigyelési és pályázatírási tanácsadást biztosítani kényszervállalkozók és önkormányzatok részére

- környezettudatos nevelés feltételeinek javítása, ez irányú képzések szervezése, szakmai tanácsadás és kiadványszerkesztés

- szakmai és kulturális rendezvények szervezése

Az Egyesület programjai azt a célt szolgálják, hogy lehetőséget biztosítson arra, hogy mindenki megmutathassa, illetve felfedezhesse a másságban rejlő értékeket, illetve tegyen a kirekesztés és az előítéletek ellen.

Éppen ezért az Egyesület integrált szabadidős programokat szervez, hogy ezáltal, is segítse a különböző csoportok közti szakadékok csökkenését és egymás megismerését.

Az Egyesület támogatni kívánja az önsegítő, önszerveződő csoportok létrejöttét.

Az Egyesület fontosnak tartja az együttműködést más szervezettekkel, amelyek célkitűzései hasonlóak az Egyesületéhez, bízva abban, hogy a közös munka hasznos lehet, és így még hatékonyabban tudja segíteni azokat, akiknek erre szükségük van.

Az Egyesület céljai között szerepel a tehetséges, de valamiért hátránnyal induló fiatalok felkarolása, ezért tervezi tehetségkutató és tehetséggondozó programok szervezését.

Az Egyesület a nyugdíjas korosztály számára olyan szórakoztató műsorokat szervez, melyek összeállításánál figyelembe veszi az életkorból adódó sajátosságaikat, illetve kívánságaikat.

Az Egyesület teret biztosít a megmutatkozásra a fogyatékkal élő, illetve lelki betegséggel küzdő embereknek kiállítások szervezésével, színpadi bemutatkozás biztosításával.

Az Egyesület a fenti célok keretén belül a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI törvény 26. §. c. pontjában írt

2. szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása

4. nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés,

5. kulturális tevékenység;

9. környezetvédelem;

10. gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet,

11. hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése,

12. emberi és állampolgári jogok védelme;

13. a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység;

18. munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése - ideértve a munkaerő-kölcsönzést is - és a kapcsolódó szolgáltatások,

közhasznú tevékenységet folytat, szervez, illetve támogat.

Az Egyesület közhasznú szolgáltatásaiból a tagjain kívül más is részesülhet. „

TÁMOGATÓINK

Ady Endre Művelődési Központ

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata

Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány

Webkoffein Bolt (Újpest, Berda József utca)

 

Közhasznúsági jelentés

 

oldal teteje
Nyitólap
Ikonok és Indexek
Észak-pesti felnőttképzés
Műsoraink
Képzések
Újpest Színház
Újpest Galéria
Helytörténet
Más újpesti intézmények
Elérhetőségünk
Keresés
Sakk
Támasz - Fogyatékkal élőknek
Digitális Galéria
Az élethosszig tartó tanulás
Környezetvédelmi kiállítás
Szolgáltatásaink
Ezer Szín Kulturális És Önfejlesztő Egyesület
Rólunk...
Ady versek
Sajtó
X-mas page
Klubok, körök
Irodalom

Interaktív térkép:

 
Nyitólap | Elérhetőségünk | Hírek