Jelentős az érdeklődés a családi otthonteremtési kedvezmény iránt

Idei júliusi kibővítése óta jelentős az érdeklődés a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) iránt, jellemzően vidéken élők és használt lakás megvételéhez kérték ezt a fajta támogatást – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Novák Katalin közölte, az eddigi adatok alapján úgy vélik, évente minimum 12 ezer családnak tudnak ily módon segíteni. Az eddig beérkezett adatok szerint július óta kétszer annyi támogatási szerződés jött létre, mint tavaly egész évben – tette hozzá.
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a korábbi években is létezett hasonló konstrukció, azonban a szociálpolitikai (“szocpol”) támogatás 2009-ben megszűnt, majd 2012-ben a Fidesz-kormány bevezette a családok otthonteremtési támogatását. Ez a fajta lakáshoz jutási állami támogatás a két gyermeket nevelőket és az új lakás vásárlását segítette.
A kormány felismerte, hogy sokkal több családnak jelentene segítséget, ha kibővítenék a konstrukciót, így 2015 júliusától már egy gyermek megléte esetén és használt lakás vásárlásához, bővítéséhez is igénybe vehető a csok – ismertette.
Novák Katalin hangsúlyozta, erre a kedvezményre nincs költségvetési korlát, így aki pályázik, és megfelel a feltételeknek, meg fogja kapni a támogatást.
Hozzátette: a vissza nem térítendő támogatás 500 ezertől 3 millió 250 ezer forintig terjed, és függ a megvásárolni kívánt ingatlan méretétől, elhelyezkedésétől és energetikai besorolásától. Példaként elmondta, egy két gyermeket nevelő család egy 80 négyzetméteres ingatlanhoz akár 1 millió 700 ezer forint támogatást is kaphat.
Az eddigi igényekből az látszik, hogy a kérelmek 80 százaléka vidéki ingatlanra érkezik, 70 százaléka pedig használt lakás megvételéhez – ismertette Novák Katalin.

 

No Comments

Post a Comment