Mi az a székhelyszolgáltatás és hol vehetem igénybe?

Amikor az ember megalapítja a saját cégét, több adminisztratív teendője is lesz – akkor is, ha személyesen egy ügyintéző, egy cégalapításban segítő szolgáltatás keretein belül vagy pedig, ha otthon, az ügyfélkapuján keresztül hozza létre a saját vállalkozását. A cégalapítás pillanatában ki kell jelölni többek között azt is, hogy hol lesz a cég székhelye. Ezen a ponton tehát már aktuálissá válik a székhelyszolgáltatás.

A székhelyszolgáltatásnak a lényege, hogy nem a saját otthonunkba jelentjük be a céges székhelyünket saját iroda hiányában, hanem egy olyan cég irodájába, akik vállalják a székhely szerepét és teendőit. A székhelyen a következő teendői vannak a vállalkozóknak: ide kell, hogy kapják a hivatalos, céges levélküldeményeiket, ezentúl pedig itt kell őket tárolni is. Egy céget igazából bármikor ellenőrizhet a NAV, amikor pedig egy ilyen ellenőrzés aktuálissá válik a székhelyen kell bemutatni a papírokat. Továbbá a székhely épületének utcafrontján ki kell tenni egy cégtáblát. Ez a cím fog bekerülni a hivatalos nyilvántartásba, illetve a névjegykártyákra is.

Mivel az tűnik a legegyszerűbbnek sokaknak, hogy a saját otthonába jelentse be a székhelyét, rengetegen tesznek így. Egy kezdő vállalkozásnak az esetek 90%-ban nincs saját irodája, hiszen ez már csak több munkatárs és nagyobb bevételek esetén szükségszerű. Ha pedig nincs iroda, akkor marad a saját lakás. De ennek sok kellemetlensége lehet. A székhelyszolgáltatás átveszi ezt a levélügyek terhét, így egy független helyen zajlódhatnak ezek az adminisztratív ügyek. Ilyen jellegű székhelyszolgáltatás szinte már az ország minden nagyobb városában igénybe vehető.

No Comments

Post a Comment