Az alkalmazottak lelkesedése manapság már nem elhanyagolható kérdés, hanem a munkáltató jól felfogott érdeke. Ugyanis míg régebben a munkáltatók pozíciójukból adódóan előnyben voltak, most már más a felállás.
A munkáltató és a munkavállaló ugyanolyan szinten van, hiszen bizonyos szinten minden munkavállaló egy szolgáltatást ad el a munkavállalónak, idejét, energiáját és szaktudását biztosítja neki, ha pedig valami nem tetszik neki, akkor akár fel is mondhat és el is mehet máshová. A munkáltatónak ezért célja, hogy motiválja a munkavállalóit, hogy meg tudja őket tartani.
Mivel ez az igény a munkáltató és a munkavállaló részéről is megvan, egy külön szakterületté nőtte ki magát az, hogy megkeressük a munkavállalók egyéni motivátorait és itt jön képbe a motivációs térkép képzés. Erre kiképzett szakemberek, HR-esek, coachok végezik el ma már az úgynevezett motivációs térkép tesztet, akik elvégeztek egy motivációs térkép képzést a szaktudás elsajátításáért, melynek kitöltésével három kategórián belül három-három alkategóriára lehet különíteni az embereket. Ezáltal pedig kiderül, hogy milyen munkatípusokkal, projektekkel lehet őket lelkesíteni a munkahelyen. Ahhoz, hogy egy szakember el tudja végeztetni ezeket a teszteket az érdeklődőkkel szükséges elvégeznie a motivációs térkép képzést, ami a térkép kitöltését, értelmezését és ez alapján motivációs stratégiák kidolgozását tanítja meg tulajdonképpen.
Vannak olyan cégek, akiknél igénybe vehető a motivációs térkép szolgálatás, ilyen mondjuk a VIP Coaching Center is, de ugyanígy náluk van motivációs térkép képzés is, aminek keretein belül nagyobb vállalatok HR-esei, esetleg coach-ként dolgozók, cégvezetők is elsajátíthatják a motivációs térkép alkalmazásának szakmai tudnivalóit.
No Comments