Volt egyszer egy bíró, szelíd, igazságos ember volt, de becsapni, azt nem hagyta magát.

Egyszer új padlót kellett csináltatnia a szobájában, mert a régi már elkorhadt. Az udvaron nem egy fatörzs hevert, amelyből deszkát lehetett fűrészelni, megalkudott hát a fatelepi mesterrel: egy frankért felfűrészeli a deszka méterét.

Egy este, amikor a munka elkészült, megmérték: éppen ötven méter volt. Erre aztán bementek a konyhába vacsorázni.

Megették a levest, ettek rá egy darab kenyeret és sajtot, s ittak egy kis maradék kávét, hogy mindezt leöblítsék. Aztán történeteket mondtak el, pletykákat meséltek, míg végül a bíró bekattintotta a kését.

• Nost, barátom, mivel tartozom? Essünk túl rajta.
• Ó, nem sürgős, bíró úr.
• De igen, hogy ne kelljen többen rágondolnom, s magának sem, számoljunk csak el. Egyébként egyszerű a dolog.
• Hát persze, bíró úr, száz frank az egész.
• Hogyhogy száz frank? Egy méter egy frank. És éppen ötven méter volt…
• Úgy van, bíró úr. De minden deszkának két oldala van. Nézze csak meg!

Kimentek a deszkákhoz, s a mester felemelt egyet:

• Ezen az oldalon le van fűrészelve. Egyik oldal ötven frank, a másik is ötven frank: száz méter egy frankjával, azaz száz frank.
• Ez igaz – mondta a bíró. Odaadom, ami jár.

Odament a szekrényhez, és visszajött egy ötvenfrankos bankjeggyel.

• De bíró úr, hogy gondolja, csaj egy ötvenest akar adni?
• Hát persze, barátom, hiszen teljesen egyetértünk. Nézze csak: minden bankjegynek két oldala van. Erre az oldalra rá van nyomva: ötven frank. Nos, fordítsa meg, nézze meg a másik oldalt: szintén ötven. Ötven meg ötven , az száz. Tehát rendben vagyunk.

Forrás: www.csutkamano.hu